Gyula vezető hír

A Gyulai Várszínház 50., jubileumi évadával várja a kultúra iránt érdeklődőket

A Gyulai Várszínház 50., jubileumi évadával várja a kultúra iránt érdeklődőket

Dr. Görgényi Ernő polgármester és Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója sajtótájékoztatót tartottak a Gyulai Várszínház jubileumi, 50. évadával kapcsolatban.

Közép-Kelet Európa egyetlen épen maradt síkvidéki, gótikus téglavárában működik 1964 óta nyaranként a Gyulai Várszínház. A Várszínház július elejétől augusztus közepéig tartó évadában esténként a látványos történelmi dráma, a kortárs prózai színház különféle műfajai, az opera, a musical, a balett, a bábszínház, a komolyzene, a jazz, a blues, a népzene, a világzene és a néptánc műfajainak legjobb előadóival és előadásaival várja a látogatókat. Az utóbbi években a hazai

A Gyulai Várszínház

művészek mellett világsztárok is fellépnek a Várszínház programjaiban. 2005 óta rendezik meg a Shakespeare Fesztivált, amelyre neves hazai és külföldi előadásokat hívnak meg.

Az idei Shakespeare Fesztivál július 4. és 15. között zajlik, a fesztivál 12 napja alatt több mint negyven produkciót láthat a közönség. A programsorozat középpontjában a Hamlet című darab és Shakespeare szonettjei állnak, amelyeket több feldolgozásban is bemutatnak. A fesztivált Mándy Ildikó Társulatának Szonettek című produkciója, Szalontay Tünde előadása nyitja. A szonettek három koncerten - két kontratenor, Birta Gábor és az angol Nicholas Clapton, a W.H. együttes, valamint Caroll Vanwelden belga dzsesszénekesnő fellépésén - is fő szerepet kapnak.

A Gyulai Várszínház 50. évadát június 22. és augusztus 11. között rendezik meg: fesztiválokkal, koncertekkel és négy színházi premierrel, 50 nap alatt összesen több mint 70 programmal várják a közönséget. Az igazgató elmondta, hogy az idén is a tavalyihoz hasonló, mintegy 180 millió forintos költségvetéssel számolnak. A városi önkormányzat a rendezvényt 40 millió forinttal támogatja, amely a működés költségeit fedezi, az előadások megvalósítására pedig pályáznak.



Forrás: gyulaivarszinhaz.hu

-tk-