Gyula vezető hír

Két és félmilliárd forintos fejlesztés vette kezdetét a Gyulai Várfürdőben

Két és félmilliárd forintos fejlesztés vette kezdetét a Gyulai Várfürdőben
Megkezdődött a Gyulai Várfürdő fejlesztési munkáinak első fázisa. Az összesen két és félmilliárd forintos beruházás jelentős mértékben emelni fogja a létesítmény színvonalát, emellett új munkahelyek teremtését is eredményezi.
Június 20-án vette kezdetét a Gyulai Várfürdő felújítását célzó projekt. A beruházás célja, hogy a jövőben is minőségi vonzerőt jelentsen a látogatóknak, valamint hogy a létesítmény, egyben Gyula városa versenyképes maradjon a turizmus nemzetközi piacán is. A munkák összköltsége két és félmilliárd forint, melyhez az Új Széchenyi Terv Dél-alföldi Operatív Program pályázatán 1,2 milliárd forintos, vissza nem térítendő európai uniós és állami támogatást nyert a város. A fennmaradó 1,3 milliárd forintot a várfürdő saját erőből fedezi. A bővítés nyomán a tervek szerint egy olyan magas színvonalat képviselő komplexum jön létre, amely télen-nyáron egyaránt képes lesz minőségi szolgáltatásokat nyújtani a vendégeknek.

Gyulai Várfürdő

Két és félmilliárd forintból fejlesztik a Gyulai Várfürdőt

A fejlesztés során a Gyulai Várfürdőben egy modern családi élményfürdő létesül, emellett fedett élménykomplexummal is gazdagodik, ahol öt medence, három csúszda, vízibár, szaunavilág, játszótér és baba-mama sarok kap majd helyet. A több lépcsőben lezajló beruházás megvalósulása után a létesítmény 21 új munkahellyel bővül.

-W-