Gyula

Egész éves programsorozat Erkel Ferenc emlékére

Egész éves programsorozat Erkel Ferenc emlékére

Erkel Ferenc zeneszerző, a magyar nemzeti opera megteremtője halálának 125. évfordulójára egész éves programsorozattal emlékezik meg Gyula.

Kónya István alpolgármester tájékoztatása szerint az ünnepségsorozat március 15-én egy történelmi hangversennyel vette kezdetét. Második kiemelt eseménye az Éneklő Ifjúság Szakmai Napok és Koncertek elnevezésű rendezvénysorozat lesz. Június 15-én, Erkel halálának napján a Fiumei úti sírkertben a gyulai és a budakeszi önkormányzat - amely Gyula "Erkel-testvérvárosa" - közösen helyez el koszorúkat, és a Pest megyei településen együtt rendeznek Erkel-ünnepséget. Az alpolgármester reményét fejezte ki, hogy ez a megemlékezés része lesz a központi ünnepségnek is.

 

Egész éves programsorozat Erkel Ferenc emlékére

Egész éves programsorozattal emlékezik meg Erkel Ferenc halálának 125. évfordulójára szülővárosa, Gyula

 

Ugyanezen a napon a budavári Mátyás-templomban is lesz egy ünnepi hangverseny - tette hozzá. Végezetül Erkel születésének napján, november 7-én ismét a szülővárosban, az Erkel Emlékházban emlékeznek meg a zeneszerzőre. A programokat az Erkel Ferenc Társasággal közösen szervezik. Erkel Ferenc, a Himnusz megzenésítője 1810. november 7-én született Gyulán. A legenda szerint az Almásy-kastély parkjában, egy öreg fa alatt szerezte a Bánk bán zenéjét, valamint a Brankovics opera egy részét. Erkel Ferenc 1888 óta Gyula díszpolgára. Sakkozóként is tisztelik emlékét, 1921 óta rendszeresen megrendezik az Erkel Ferenc Emlékversenyt szülővárosában. Szülőháza jelenleg múzeumként működik.

 

MTI/T.D.