gyula.mconet.biz
Helyi Hírek Helyieknek
GYULA ONLINE
GYULA ÉS TÉRSÉGE HÍRPORTÁLJA
Ingyenes mail:[regisztráció] 1GB

Keresés a tartalomban:
OK

Gyula – Az első pálinka megérkezett
2010. febr. 8., hétfő, 08.39.03 CET


Lovász Sándor: Öt éven belül a gyulai legyen a világ legnagyobb pálinkaversenye


Az elmúlt napokban 650 főzdének, közte 83 kereskedelmi főzdének küldött versenytájékoztatót, valamint 13 regionális pálinka-, illetve gyümölcspárlatverseny rendezőjével kötött szerződést Lovász Sándor, a XVIII. Magyar Országos Pálinka és Nemzetközi Gyümölcspárlat Verseny főszervezője és a pálinkafesztivál ötletgazdája.

 

– Ezek között három külföldi szerepel. Partnermegállapodást kötöttünk egy erdélyi, egy szerb és egy szlovák szervezővel. Igen híres Erdélyben az oroszhegyi szilva és az abból készült pálinka.

 

– Ott jártamkor megállapodtam Oroszhegy polgármesterével és az ottani pálinkással, ennek értelmében a kinti verseny első három helyezett résztvevője 10-20-30%-os kedvezményt kap a gyulai nevezési díjból. Célom, hogy 5 éven belül a gyulai legyen a világ legnagyobb pálinkaversenye. Kérem a gyulaiakat, nevezzenek be a megmérettetésre, mert az Gyula és a saját dicsőségükre is válik – tájékoztatta a Gyulai Hírlapot a főszervező.

 

Lovász Sándor elmondta, az elmúlt hét közepén beérkezett a XVIII. Magyar Országos Pálinka és Nemzetközi Gyümölcspárlat Verseny, valamint a II. Kizárólag Pálinka és Gyümölcspárlat Alapú Italok, Likőrök Nemzetközi Versenyének első nevezési mintája.

 

Az első beérkezett minta Gál Péter bérfőzető magánszemély Kiffer körtepálinkája Soltvadkertről. Az első gyulai versenyző Dinya Imre, aki „B” bérfőzető magánszemély kategóriában szilvapálinkával indul a 2010-es versenyen. Lovász Sándor főszervező, a fesztivál ötletgazdája elmondta, a tavalyi Magyar Országos Pálinka Versenyre 7 országból 701 gyümölcspárlatot neveztek be. A Kizárólag Pálinka és Gyümölcspárlat Alapú Italok, Likőrök Nemzetközi Versenyére 23 nevezés érkezett. Idén az első jelentkező a Stählemühle Pálinkafőzde Németországból. A magyar nyelvű felhívás mellett napokon belül több nyelven – angol, német, olasz, román, szerb, szlovén, szlovák, horvát – is olvasható lesz a versenykiírás. A versenyszabályzatot angol nyelven is közzéteszik.

 

– A verseny tétje óriási, hiszen Magyarország legjobb pálinkája – mint megőrzendő nemzeti kincs – bekerül a Magyar Mezőgazdasági Múzeumba. A tavalyi versenyhez képest jelentős változás, hogy a kereskedelmi forgalomba került versenypálinkák esetén ellenőrizni fogjuk a verseny során feltüntetett tételszámot, továbbá azt, hogy ugyanaz a pálinka került-e forgalomba, amely elindult a megmérettetésen. A nevezési határidő március 12. A nevezési határidő után nem áll módunkban versenymintát befogadni. Az érzékszervi szakmai zsűrizés időpontja március 25., 26., 27. A zsűrizés nyilvános, minden érdeklődőt tisztelettel várunk Gyulára. Az ünnepélyes eredményhirdetés időpontja április 17. – mondta el Lovász Sándor.

 

Hírforrás: www.gyulaihirlap.hu




Információk Gyuláról


További linkek >> gyulalink.mconet.biz
<< 2010 Március >>
H K Sze Cs P Szo V
1234567
89101112 1314
15161718192021
22232425262728
293031    

Internet Szótár

 


Közel háromszáz lány indult a Miss Balaton cím&...


Partnereink:
Legfeljebb ennyiért utaznék.
Fejenként:
Ft/fő




cegkereso_banner.jpg