gyula.mconet.biz
Helyi Hírek Helyieknek
GYULA ONLINE
GYULA ÉS TÉRSÉGE HÍRPORTÁLJA

Keresés a tartalomban:
OK

Gyula – Új sebészeti tömb építésére pályázik a Pándy kórház
2010. febr. 9., kedd, 11.49.28 CET

5,5 milliárdos struktúraátalakítást megcélzó pályázat benyújtására készül február 15-ig a Pándy Kálmán Megyei Kórház – értesült a Gyulai Hírlap. A pályázathoz szükséges 10% önerőt a Békés Megyei Önkormányzat biztosítja.

Az uniós elvárások is indokolják a tervezett fejlesztést, amennyiben nyer a pályázat, új sebészeti tömbben láthatná el a megyei intézmény a betegeket.

– A munkatársak jelenleg is nagyon tisztességesen végzik munkájukat, de a sebészet épülete már a 25. évében van. Az egészségügyben az amortizációt 10-12 évre tervezik, így az objektum életkora mindenképp a duplája az előírtnak, s 2004 óta az uniós elvárások is szigorúbbak. Szeretnénk az új sebészeti tömbbe áttelepíteni a sebészeti osztályokat, amelyhez megyei és városi összefogás szükséges. A kórház a belvárosban van, tehát sikeres pályázat esetén a Helyi Építési Szabályzatban foglaltak szerint kell a beruházást megvalósítani – fogalmazott dr. Kovács József.

 

A Gyulai Hírlap dr. Kovács Józseftől – aki egyben a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje is – megtudta, 510 millió forintot nyert a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház az egységes sürgősségi betegellátó osztály létrehozására. Ez már kihirdetett, sikeres, európai uniós pályázat. A közbeszerzés folyamatban van, a megvalósítása a közeljövőben indul. A Pándy Kálmán Kórházban két sürgősségi betegellátó egység van. A belgyógyászati sürgősségi ellátó osztály a diagnosztikai tömb magasföldszintjén található, baleseti pedig a sebészeti tömb alagsorában van. Akkor nevezhető egy osztály sürgősségi osztálynak, ha egybeléptetős rendszerrel rendelkezik. A pályázatnak köszönhetően a két osztály egy helyre kerül. A megvalósításban is oroszlánrészt vállaló megyei önkormányzat biztosítja a 10 %-os önrészt.

 

A második forduló időszakában lévő határon átnyúló pályázat egy úgynevezett HU-RO (Hungária – Románia) Pályázat. Az aradi megyei önkormányzat és a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház 2 millió euró uniós forrásra pályázik. Román oldalon az önerő 2%, magyar oldalon 5%. Lényege egy példaértékű szakmai együttműködés, azaz egy telemedicinális kommunikáció létrehozása lenne. Egyes romániai települések négy kilométerre vannak a gyulai határtól, viszont Battonya térségében az aradi társintézmény van nagyon közel a magyar településekhez – mondta el a lényegét a HU-RO pályázatnak a szakpolitikus.

 

– Fél évünk van arra, hogy pályázati pénz nélkülözése mellett 600 millió forintból felépítsük a patológiát, mivel nem felelünk meg a meghatározott minimumfeltételeknek. A költségeket a megyével fele-fele arányban álljuk. Az onkológia ellátásfejlesztésében is tervezünk pályázatot benyújtani, munkaerő-fejlesztésre is nyertünk kisebb összeget. Folyamatosan figyeljük azokat a lehetőségeket, amelyek a gyermek intenzív-ellátás és az újszülött intenzív-ellátás körülményeinek javítására kínálnak lehetőséget. Az Európai Uniónak – véleményem szerint – az elmúlt 5 évben nem sokat köszönhettünk, de ha ezek a pályázatok tényleg elindulnak, van reményünk, hogy a Pándy Kálmán Kórház – amely egyébként most is súlyponti kórház – még inkább vezető egészségügyi intézménnyé fejlődjön – mondta dr. Kovács József.

 

Hírforrás: www.gyulaihirlap.hu

<< 2010 Szeptember >>
H K Sze Cs P Szo V
  12 3 45
6 78 9 10 11 12
1314 1516171819
2021222324 2526
27282930   




Partnereink:
Legfeljebb ennyiért utaznék.
Fejenként:
Ft/fő




cegkereso_banner.jpg