Gyula

Üzembe helyezték a Dig-Build Kft. új épületét

Üzembe helyezték a Dig-Build Kft. új épületét

Hivatalosan is üzembe helyzeték a gyulai székhelyű Dig-Build Környezetvédelmi és Szolgáltató Kft. új épületét, az ünnepségen köszöntőt mondott  dr. Kovács József országgyűlési képviselő, dr. Görgényi Ernő polgármester és Bagosi Sándor ügyvezető.

A Dig-Build Kft. 1992 óta működik, akkor még mélyépítéssel foglalkoztak, már azonban a takarítás lett a fő profiljuk: végeznek hulladékgyűjtést, üzemeltetést, élőerős őrzés-védelmet, kártevőírtást és tisztástechnológiai gyakorlati képzést is. Görgényi Ernő polgármester köszöntő beszédében hangsúlyozta, hogy a beruházás a jövő építését szimbolizálja a városban, a vállalatra mindenki büszke lehet, mivel a mintegy hatvan magyarországi mestervizsgával rendelkező tiszítócég egyikéről van szó.

 

Dig-Build Környezetvédelmi és Szolgáltató Kft.

Üzembe helyzeték a gyulai székhelyű Dig-Build Környezetvédelmi és Szolgáltató Kft. új épületét

 

Bagosi Sándor ügyvezető elmondta, hogy végleges formájukat 2001-ban nyerték el, a Dig-Build név még a mélyépítési munkakör miatt maradt fent, azóta a takarítás mellett több területen is nyújtanak szolgáltatást. A Nagyváradi úti irodaház még a 1970-es években épült, egykor a vízügyi igazgatóság székhelye volt. Az épületet tavaly újították fel, kibővítették a funkcióját, így a megnyitó után már közmunkások számára tartottak oktatás az új konferenciateremben.

 

/T.D.